A kapcsolatunk matematikája: 6 év szerelem, 1 év párterápia, és az elválás...

Hat év házasság, egy párterápia és egy válás

Ez sokak szerint így lecsupaszítva egy igen szomorú történet, de én másként látom. Én vagyok, vagyis voltam a feleség, aki semmit sem csinálna másként, főként nem a terápiát.

A mi házasságunkban nem a féltékenység ütötte fel a fejét, mint oly' sok másikban. Egyszerűen csak elkezdtünk egymás mellett élni, és a közös célok, vágyak helyét átvették az egyéniek, amik sok konfliktust eredményeztek.

Amikor úgy éreztük, hogy az otthoni esti beszélgetések sehová sem vezetnek, maximum veszekedéshez, ajtócsapkodáshoz, bejelentkeztünk párterápiára.

Az első pár ülés nagyon furcsa volt, hiszen ott ült velünk szemben két idegen, akik kérdeztek, reagáltak, de egyszer sem ítélkeztek. Nem adtak igazat soha egyikünknek sem. A 90 perces foglalkozások alatt teljesen őszintének kellett lennünk nem csak egymáshoz, de önmagunkhoz is, ami elsőre talán nem tűnik nehéznek, de élesben rettentően kemény feladatnak bizonyult.

Nem csupán a kettőnk kapcsolatát érintették a terápiás ülések, bizony a gyerekkorunkat, a szüleinkkel való kapcsolatunkat is fel kellett tárnunk. A felnőttkori reakcióinkra ugyanis sok esetben ezek adták meg a választ. Minden alkalomról úgy jöttünk ki, mint akiket kicentrifugáztak. Ez a fajta szellemi jelenlét rendkívül fárasztó volt, a másik érzései pedig gyakran szíven ütöttek minket. De volt egy célunk, hogy együtt maradjunk, és ezért mindent meg is tettünk.

Bennem körülbelül a 7-8. ülés során történt a félelmetes felismerése annak, hogy talán mi nem is vagyunk egymáshoz valók. Azt, hogy idáig eljutottunk, csak annak köszönhettük, hogy mindketten remekül alkalmazkodtunk és szerettük egymást. Furcsa volt ott ülni amellett a férfi mellett, akiről azt hittem, hogy mindent tudok, akivel együtt terveztem leélni az életemet úgy, hogy szinte semmi közös dolgot nem tudok mondani kettőnkben.

Ennyire becsaptuk volna magunkat, és ezáltal egymást?

Lehetséges, hogy meg voltunk győződve arról, tökéletes pár vagyunk, de végig egymás igényei alá csúsztattuk be a sajátunkat, méghozzá felváltva?

Minden alkalom csak megerősített abban, hogy nekünk külön utakon kell folytatnunk. Telt az idő, és már lassan a fél éves terápia végéhez értünk, én pedig egyre csak távolodtam a páromtól érzelmileg, lelkileg és testileg is. Végül feltettem neki a nagy kérdést: tud-e mondani 3 dolgot, ami hasonlít bennünk? De egy érdemit sem tudott. Sajnos én is így voltam ezzel. Elképzelni sem tudom, hogy miként jutottunk el a hatodik évig, de nem bánom egyiket sem.Nem érzem, hogy ez a kapcsolat elvett volna belőlem, sőt!

Bár a mi párterápiánk végül válással végződött, de sikerült közben egyfajta személyes fejlődésen is keresztül mennünk, és a válásunk szépen, békésen történt meg. Ennek már három éve, azóta mindketten kapcsolatban élünk, és néha még beszélünk is.

Forrás: she.hu